nov 08 2013

Az elmúlt néhány napból…

József utcában sisak nélküli motoros próbál elindulni egy szétesőfélben lévő járművel. Aztán kiderül, hogy a román állampolgárnak nem csak sisakja, jogosítványa sincs. Kérésünkre a motort szépen hazatolta.

Zrínyi utcában egy roppant felelősségteljes édesapa robogóval szállítja a kb. 6 éves fiát, természetesen sisak nélkül. Kérdésünkre elmondja, hogy szerinte ezt lehet és semmi nem tiltja, egyébként pedig megvan a véleménye arról, hogy szólni mertünk.

Fél óra múlva hasonló eset a Halmi utcában, édesanya a kislányával, a robogó lábtartóján a tele CBA-s szatyor, bár legalább sisak volt.

Nem sokkal később a Wass Albert utcában piros kis autó jön velünk szemben (mármint a mi oldalunkon), majd keresztülvág és beáll kapuba. Dudálunk, az intelligens sofőr elordítja a verekedés előtti három kérdést (MI VAN ? MI VAN ? MI VAN ?), majd fel van háborodva, hogy szólni mertünk neki. Kedves felesége szintén hasonló stílusban mondja az ilyenkor szokásos szöveget (azért mert maguk rendőrök, stb), pedig próbáltuk megkérni, hogy olvassa el az autón lévő feliratot.

Lakossági bejelentést kaptunk, mely szerint a Kisfaludy utcában egy autós világítás nélkül, veszélyesen száguldozik. A helyszínen észleltük, hogy a teljesen részeg autós belehajt egy vízelvezető árokba. A polgárőrök értesítették a rendőrséget, a kiérkezésükig a férfit visszatartották, majd további eljárás (vérvétel, stb.) céljából átadták.
A Kisfaludy utca és környéke tele volt óvodással, hiszen nemrég fejeződött be az ovisok felvonulása.

Csupa felelősségteljes ember, akikkel öröm egy városban élni.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/az-elmult-nehany-napbol/

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.