Category: Hírek

Már 14 2014

Gyanús jármű, jogosítvány nélküli vezető

A péntek kora hajnali órákban a polgárőr járőr egy gyanús sportautóra lett figyelmes, mely néhány nappal korábban a rendszám és világítás nélkül száguldozott a városban. Az autóhoz rendőri intézkedést kértek, mely során kiderült, hogy a vezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel, személyi igazolványa és az autó forgalmi engedélye nincs nála, a jármű pedig ki van vonva a forgalomból

A járművezetőt a rendőrség előállította.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/gyanus-jarmu-jogositvany-nelkuli-vezeto/

Már 14 2014

Lopás az edzésen

Csütörtök este egy ismeretlen személy a Falusi Iskola öltözőjéből – vélhetően az ablakon bemászva – 7 kézilabdás leány táskájából mobiltelefont, pénzt és személyes okmányokat lopott el az edzés ideje alatt. Az egyik edző értesítette a rendőrséget és a polgárőrséget.

A helyszínen – a bűnügyi technikusok kiérkezéséig – helyszínbiztosítási feladatokat láttunk el, ezt követően az éjszakai órákra való tekintettel a sértettek közül 2 leányt a XVIII., 1 leányt pedig a XXI. kerületben lévő otthonukba szállítottunk.

Sajnos nem ez volt az első eset. A közelmúltban egy másik iskola öltözőjéből, szintén edzés ideje alatt tulajdonítottak el értékeket.

Kérjük, hogy amennyiben valaki személyi okmányokat talál Vecsésen, feltétlenül jelezze !

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/lopas-az-edzesen/

feb 14 2014

Körözött chopper, elfogás és súlyos baleset

00:30 órakor a polgárőr járőr egy személyautót észlelt, mellyel egy choppert vontattak. A három férfi a polgárőrök láttán menekülni kezdett, azonban egyiküket a Halmi utcában sikerült visszatartani. Az esetről értesítettük a rendőrséget, akik a helyszínen megállapították, hogy a nagy értékű motort a XVIII. kerületből lopták el, ezért körözés alatt áll. A tetten ért férfit a rendőrség előállította, az ügyben nyomozás folyik. A motor visszakerült tulajdonosához.

Az RTL Klub esettel kapcsolatos riportja ITT nézhető meg.

A helyszínbiztosítás során 01:30 óra körüli időben egy csattanást hallottunk a Dózsa György úti vasúti átjáró felől. A helyszínen egy fekete Saab személygépkocsit észleltünk, mely kiütött egy beton villanyoszlopot a Dózsa György út és a Lőrinci út kereszteződésében. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett, utasa egy karcolás nélkül megúszta a balesetet. A kiütött villanyoszlopról a vezetékek a Dózsa György útra estek, balesetveszélyt és forgalmi akadályt képeztek, ezért a vasúti átjáró minden oldalról lezárásra került. A katasztrófavédelem és az elektromos szolgáltató munkatársai az oszlopot leemelték az autóról, a hibát péntek délelőtt 10 óra magasságában elhárították. A saját elmondása szerint ittas sofőrt a mentők kórházba szállították, a továbbiakban a rendőrség intézkedik.

lőrinci út baleset 1 lőrinci út baleset motor tréler 2

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/korozott-chopper-elfogas-es-sulyos-baleset/

feb 06 2014

Megrongált KRESZ-tábla, kivilágítatlan kerékpárosok, eltűnt fiatal

Egy férfi a Halmi téren lévő szelektív hulladékgyűjtő tetejét próbálta felfeszíteni. Felszólítottuk a cselekmény abbahagyására, egyben tájékoztattuk, hogy a hulladékgyűjtőkből történő “kukázás” tulajdon elleni szabálysértésnek minősül. A tájékoztatást tudomásul vette és távozott a helyszínről.

Nem sokkal később a Kinizsi utca – Áchim András utca sarkán észleltük, hogy egy robogón 2 személy közlekedik. A 2 fiatalkorú személy agresszíven viselkedett, de tettlegességre nem került sor. A többszöri felszólítást követően a robogót tolva távoztak.

A Dózsa György út – Wass Albert utca kereszteződésében egy személygépkocsi nekihajtott a “Kötelező haladási irány” KRESZ-táblának. Személyi sérülés nem történt, az esetet jeleztük a rendőrségnek és a Polgármesteri Hivatalnak.

Szerda éjszaka egy édesanya kért segítséget, mert 15 éves fia eltűnt. A rendőrséggel és más polgárőr egyesületek tagjaival átvizsgálásra kerültek a feltételezhető tartózkodási helyek (Kőbányai-Kispest, Üllői út, Liszt Ferenc Repülőtér, Nyugati pályaudvar, Határ út, valamint a vecsési szórakozóhelyek), de az éjszakai folyamán nem került előtalálásra. A fiatalember csütörtök délelőtt hazament, majd ismét ismeretlen helyre akart távozni, azonban a rendőrség hazaszállította.

Az elmúlt napokban 11 esetben észleltünk kivilágítatlan kerékpárosokat. No komment.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/megrongalt-kresz-tabla-kivilagitatlan-kerekparosok-eltunt-fiatal/

feb 01 2014

Vörös riasztás !!!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ónos eső miatt Pest megye területére a legmagasabb fokú, vörös riasztást adott ki.

Vecsés területén az utak jegesek, csúszósak, kérjük lehetőség szerint SENKI NE INDULJON ÚTNAK !

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/voros-riasztas/

feb 01 2014

Gázolt a vonat Kertekalján

Péntek éjszaka 23:05 órakor kaptuk a hívást, hogy Kertekalja állomáson gázolás történt.

A helyszínre érkezéskor a vasúti fényjelző készülék már nem működött, a sínek mellett egy 30-40 év körüli férfi feküdt, akinek ellátását a mentők már megkezdték. A férfi súlyos végtag- és mellkassérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították.

A polgárőr járőr a meghibásodott fénysorompó megjavításáig, 01:35 óráig az átjáró zárásában vett részt.

 

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/gazolt-a-vonat-kertekaljan/

jan 30 2014

Dobálás, graffiti, gyanús személyek – az elmúlt napok eseményei

Az elmúlt napokban – a számtalan kivilágítatlan kerékpároson kívül – az alábbi eseményeket észleltük:

A január 24-i rendőrségi akció idején 21:47 órakor kaptuk a bejelentést, mely szerint az Ágnes utca egyik házának kertjéből egy sötét ruhába öltözött személy ugrott ki. A helyszíni adatgyűjtés során megállapítottuk, hogy betörés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.

00:49 órakor a Toldy Ferenc utcában egy nagy sebességgel közlekedő Opelt észleltek. Az autó a Toldy F. – Erzsébet tér – Kinizsi – Deák – Áchim A. – Zrínyi – kisállomás – Zöldfa – Kálmán u. útvonalon száguldott, ahol szem elől veszítették. A rendőrség a járművezetőt 01:25 órakor a János utcánál intézkedés alá vonta, majd ittas és engedély nélküli vezetés miatt előállította.

Január 28-án 09:00 és 14:00 óra között a BRFK XII. kerületi Rendőrkapitányság felkérésére körözött gépjárművek felkutatásában vettünk részt.

Az éjszaka folyamán a Klapka utca egyik beépítetlen telkén egy gyanús személyt észleltünk, aki a polgárőr autó láttán gyorsan a Küküllői utca felé távozott. Az esetet jeleztük a rendőrségnek.

A Dózsa György út – Major utca sarkon egy másik gyanús személyt észleltünk, akire ráillett a rendőrség által a betörésekkel összefüggésben megadott személyleírás. Az esetet jeleztük a rendőrségnek.

Az Eötvös utcában egy nyitott kapura lettünk figyelmesek. A házba becsengettünk, melynek hatására a hátunk mögött lévő BÁKK parkolójából egy személyautó nagy sebességgel távozott. Ezt az esetet is jeleztük a rendőrségnek.

Január 29-én 20:09 órakor az ecseri polgárőrség egyik tagja jelezte, hogy a Telepi úton graffitiző fiatalt észlelt. A polgárőr járőr a fiatalt a Falusi Óvodánál érte utol, ahol elmondta, hogy csak hóval rajzolt egy ház falára. Az esetet jeleztük a rendőrségnek.

Január 30-án kaptuk a lakossági bejelentést, mely szerint a Kikindai utca házait egy négyfős, valószínűleg általános iskolás fiatal dobálja kővel, állati ürülékkel, majd a rájuk szóló idős embereket szidalmazzák. Tekintettel arra, hogy a környékről több bejelentés érkezett dobálásról, csengetésről, a környékre lehetőségeink szerint figyelőszolgálatot szervezünk.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/dobalas-graffiti-gyanus-szemelyek-az-elmult-napok-esemenyei/

jan 21 2014

Kábítószerező fiatalok a játszótéren

Kedd reggel 08:06 órakor lakossági bejelentést kaptunk, mely szerint a lakóparki játszótéren 2 fiatal ül a mászóka tetején és valószínűleg kábítószert fogyasztanak. A helyszínre érkező készenléti szolgálat kábítószer-fogyasztásra utaló nyomokat nem talált, a fiatalok elmondták, hogy korábban már füveztek. Az esetről értesítettük a Vecsési Rendőrőrsöt.

Sajnos már rengeteg információ érkezett a fiatalok kábítószer-fogyasztásáról, de jelen eset körülményei (reggel 8, iskolaidő elején, játszótéren) különösen megdöbbentőek. Bízunk benne, hogy a rendőrség gyorsan lép a kábítószeres ügyekben, mert ez már valóban félelmetes.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/kabitoszerezo-fiatalok-a-jatszoteren/