nov 28 2012

Gázszivárgás, biztonsági intézkedés, késői hazatérők – keddi események

20:50 órakor a Mátyás utcában található gázbefogadó-állomásnál a normál helyzettől eltérő sziszegő hangot hallottunk és enyhe gázszagot éreztünk. Az esetről értesítettük a TIGÁZ diszpcserét, aki intézkedett az üzemzavar elhárítására.

22:50 órakor lakossági bejelentés alapján egy Andrássy-telepen élő idős úrhoz siettünk, aki – a bejelentés szerint – a háza előtt kiabál. A 90 éves bácsi elmondta, hogy a házában ismeretlenek tartózkodnak, kéri, hogy vigyük ki őket. Az épületet átvizsgáltuk, azonban ott senki nem volt, ezért megkértük, hogy zárja be az ajtót és pihenjen le. A visszatérő ellenőrzés során megállapítottuk, hogy a bácsi ismét kint áll a háza előtt és befelé kiabál. Megkeresésünkre segítséget nyújtott a bácsiról gondoskodó szomszéd úr is, így a bácsi megnyugodott és lepihent.
01:30 órakor a Vecsés-Kertekalja vasútállomáson egy ifjú hölgyet és egy fiatalembert észleltünk. Elmondásuk szerint edzésről jöttek hazafelé, de a fáradtság miatt elaludtak a vonaton, ezért csak most érnek haza. Kérésükre otthonukba szállítottuk őket.
Az elmúlt időszakban gyakran tapasztaltuk, hogy munkájuk és/vagy programjaik miatt sokan az éjszaka érkeznek haza, ezért lehetőség szerint, a szabad kapacitás függvényében a Budapestről érkező járatok idején jelen vagyunk a Vecsés-Kertekalja vasútállomáson, illetve a 200-as autóbusz Shell-kút melletti megállójában és azok környékén.
Az önkormányzat munkatársának tájékoztatása szerint a legközelebbi jövőben beszerzésre kerülnek a fényvisszaverő festékek, melyeket az úthibákhoz, karbantartáshoz kihelyezett oszlopokon is használni fognak, így végre megszűnnek a korábban számtalan esetben jelzett balesetveszélyes állapotok. Sajnos a korábbi eseteknél minden nélkülözhető láthatósági mellényt és fényvisszaverő eszközt felhasználtunk, így az Eötvös utcába és a Temető utcába kihelyezett oszlopokra már nem tudtunk mit kitenni. Vezessenek óvatosan.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/gazszivargas-biztonsagi-intezkedes-kesoi-hazaterok-keddi-esemenyek/

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.