jún 07 2012

Ittas kerékpáros, gázpisztolyos lövöldözés, hangoskodás – június 6-i események

Este hét óra körül a Telepi út – Anna utca kereszteződésnél egy szemmel láthatóan erősen ittas állapotban lévő személy próbált kerékpározni velünk szemben a járdán, de a járda teljes szélessége sem volt elég számára a közlekedéshez. A személyt felszólítottuk a nyilvánvaló szabálysértés abbahagyására, valamint figyelmeztettük az ittasságból és a jól láthatósági mellény hiányából adódó közlekedési balesetek közvetlen veszélyeire. A személy a kerékpárról leszállt azt a továbbiakban tolta és megköszönte a figyelmeztetést.  A férfi egyébként ugyanaz a személy volt, aki egy korábbi szolgálat során bántalmazta a sövény mögött az élettársát. Az élettárs most gyalogosan mögötte közlekedett és láthatóan béke és egyetértés volt közöttük.

Este fél nyolc körül az Erzsébet téri Martinka ABC előtt észleltük, hogy a játszótér előtt kb. 10 fő fiatalkorú személy a padokon hangosan beszélget, cigarettázik, alkoholt fogyaszt, illetve a járdán cross motorral közlekedik. A gépkocsiból kiszállva a fiatalok felé indultunk, amelynek hatására a motoros kis gázzal eltávozott, a többiek cselekményüket abbahagyták az ott létük alatt keletkezett szemetet összeszedték, majd a szeméttárolóban elhelyezték. Többen eltávoztak, mindössze 3-4 fő maradt ott, akik halkan beszélgettek.

Az egyik házból odajött hozzánk egy idős néni, aki megköszönte jelenlétünket, kérte, hogy az esti órákban többször ellenőrizzük a teret, mert a fiatalok zavarják a pihenését és nagyon sok szemetet hagynak maguk után. Főleg a cross motorral közlekedő fiatalra panaszkodott, aki állandóan bőgeti a motort.

Az Erzsébet tér és a játszótér a fiatalok közkedvelt találkozási pontja és közösségi tere. A társaság összetétele napszakonként eltérő, vannak olyan csoportok, akik abszolút betartják a társadalmi együttélés szabályait és sajnos olyanok is, akik egyáltalán nem.

Este fél tizenegykor segélyhívást kaptunk egy férfitól, aki elmondta, hogy a  Vecsés külterületén, az Almáskert felől megközelíthető, egyébként a gyáli temetővel szemben lévő birtokán 4 fiatal személy jelent meg és illegálisan szemetet tettek ott le. Megpróbálta elzavarni őket, azonban támadólag léptek fel vele szemben, ezért egy alkalommal a nála lévő, engedéllyel tartott gáz- riasztó fegyverből figyelmeztető lövést adott le. (A telefonbeszélgetés többször is félbeszakadt, mert a fiataloknak azt kiabálta. „Maradjatok ott, mert lövök! Jönnek már a polgárőrök”) A helyszínen a birtok bejáratánál a közterületen találtuk a bejelentőt, és a birtok előtti úton tőle kb. 30 m-re a négy fiatalt. A bejelentő ismételten elmondta a történetet, de hozzátette, hogy a lövést a levegőbe a saját birtokán belül adta le, illetve nem látta, hogy a 4 fiatal bement volna a területre és ott bármit elhelyezett volna.

A fiatalok elmondták, hogy ők csak az egyik személy névnapját ünnepelték, amikor az idős bácsi elkezdett a birtokáról kiabálni velük, majd a pisztolyával feléjük lőtt. A lövés idején a fiatalok az úton voltak, magánterületre nem mentek be. A férfi később kijött az útra és ott is rájuk fogta a pisztolyt, fenyegette őket. A helyszínre hívott rendőr az intézkedést átvette. Személyi sérülés nem történ, anyagi kár nem keletkezett.

Ismét egy csendes, nyugodt hétköznap este.

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/ittas-kerekparos-gazpisztolyos-lovoldozes-hangoskodas-junius-6-i-esemenyek/

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.