Júl 16 2012

VTPE nyári programok

Az elmúlt hetekben rendszeresen azt tapasztaltuk, hogy a nyári szünet miatt rengeteg fiatal van a város közösségi terein (főleg az Erzsébet téren). Sokuknak a “téren lógás” és egy-egy buli az egész nyári programja. Ennek nem elsősorban anyagi okai vannak, inkább az ötletek hiányával van baj.

A tavalyi vecsési Civilek éjszakája megmutatta, hogy igénylik és élvezik a közösségi programokat, illetve hogy lényegesen csökkentek a fiatalok és a környéken lakók közötti konfliktusok, így idén arra gondoltunk: ismét a kezdeményezések élére állunk és augusztus hónapban igyekszünk legalább 3-4 alkalommal programot szervezni és élményt adni a vecsési fiataloknak.

Nagyon fontos, hogy nem gyermekmegőrzésről vagy üdültetésről van szó, hanem egyben szeretnénk társaságokat kiemelni és egy délelőtt vagy délután erejéig “kimozdítani” őket a “nyári hétköznapokból”.

Olyan élményeket szeretnénk adni, amivel valóban emlékezetes lesz az idei nyár. Ilyen lehet egy látogatás a repülőtéren vagy, éppen egy séta a Duna alatt.

Az előkészítés folyamatban, minden ötletet, javaslatot szívesen várunk.

 

Az adott cikk linkje: http://vtpe.hu/vtpe-nyari-programok/

2 comments

    • Névtelen on 2012/07/19 at 17:27
    • Válasz

    Szia. Nem tudom ki vagy aki a duna alatt akar setalni de azt felejtsd…ellllllll.-Az nem fog menni….

    Ujpest 435………a 496 voltam igy mar gondolom tudod sanyi…+36-30-621-49-13

    • VTPE on 2012/07/20 at 12:53
    • Válasz

    Nos, azért mi még reménykedünk és talán nem is alaptalanul. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.